Ugrás a fő tartalomra

7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.


06-70/374-0769

Széchenyi 2020

Technikumi és szakképző iskolai oktatás


Az általános iskolai tanulmányok befejeztével továbbtanulási lehetőségként választhatók a szakképző iskolák, illetve a technikumok.

A szakképző iskolában 3 éves képzésben vehetnek részt a szakmai oktatás e formáját választó fiatalok. Az első év végén a tanulók ágazati alapvizsgát tesznek, ami átjárhatóságot biztosít az ágazaton belül más szakmák, és akár a technikumi képzés felé.

 A technikumban 5 éves a képzés időtartama. Ebből az első 2 év az ágazati alapoktatás, amelyet a technikumban is alapvizsga zár.

A tanulóknak a jelentkezéskor tehát elég az ágazatot megjelölniük. A közös ágazati alapok megismerését követően kell csak eldönteniük, hogy mely konkrét szakmát szeretnék a szakképző iskolában 2, technikumban 3 éves szakirányú oktatás során elsajátítani. A szakirányú oktatás cégek közreműködésével, valós munkakörnyezetben megvalósuló duális szakmai oktatás keretében, vagy ilyen lehetőség hiányában az iskola tanműhelyében zajlik. 

Miért válasszam a szakképzést?

A technikum egyesíti a gimnázium és a szakmatanulás előnyeit. A képzés során matematikából, magyarból, történelemből és egy idegen nyelvből ugyanazt a tananyagtartalmat, ugyanolyan óraszámban kell elsajátítani, mint a gimnáziumban. Ezekből a közismereti tantárgyakból az oktatás érettségi vizsgával zárul. A technikumi tanulmányok végén letett szakmai vizsga ötödik érettségi vizsgatárgyként emelt szintű érettséginek felel meg. A technikum elvégzése után tehát a tanuló egyszerre kapja kézbe az érettségi bizonyítványt és a technikusi oklevelet, valamint még a nyelvvizsga megszerzésére is lehetősége van. Mindez lehetőséget nyújt a felsőoktatásban való továbbtanulásra is. A szakképző iskola a mesterembereket képzi. Annak, aki az iskolában szakmát szerzett, a ráépülő, specializáló szakmai képzéseknek köszönhetően számos lehetősége van a továbblépésre, szakmai ismereteinek magasabb szintre emelésére. Vagyis egy jó szakma ugyanúgy lehetséges karrierutat jelent, mint egy diploma. A jó szakembereket megbecsüli a társadalom. A szakirányú oktatás mind a szakképző iskolában, mind a technikumban elsődlegesen vállalati helyszínen, duális partnereknél valósul meg. Mivel a duális képzőhellyel kötött szakképzési munkaszerződés alapján a tanulókat munkabér illeti meg, már tanulmányaik során rendszeres jövedelemhez juthatnak. A szakképző intézmények első szakmájukat tanuló diákjainak ösztöndíj jár, amelynek egy része egyösszegű pályakezdési juttatásként kerül kifizetésre a szakmai vizsga sikeres teljesítését követően.

Minden iskolában más a képzés?

Az egyes iskolai, helyi szakmai programok az óraszámok és a struktúra tekintetében némileg eltérhetnek egymástól, de a szakmai oktatásnak minden esetben meg kell felelnie a Képzési és Kimeneteli Követelményekben meghatározott tartalmaknak. Az új szakképzési rendszerben a duális képzőhely a szakképző intézménnyel közösen felel a szakmai vizsgára való felkészítésért. Az iskolák más és más duális partnerrel állnak kapcsolatban. Az iskola és a partner közötti megállapodás tartalmazza, hogy hány napot van a tanuló az iskolában és hány napot a duális partnernél. Az ágazati alapvizsgát követően a tanulók akár több időt tölthetnek a duális képzőhelyen, mint az iskolában. Technikumban az ötödik évfolyam már szinte csak a gyakorlatról szól.


Okleveles technikusképzés

A felsőoktatási intézménnyel közösen kidolgozott szakmai program alapján folytatott, emelt szintű szakmai tudást biztosító képzés azoknak a jó tanulmányi eredménnyel rendelkező tanulóknak ajánlott, akik tudatosan szeretnék építeni jövőjüket. A tanulók a képzés megfelelő tanulmányi eredménnyel történt teljesítését követően egyenes úton, már megszerzett kreditekkel juthatnak be az adott egyetem szakirányú képzésébe.


Szakmák

Ács

Építőipar


Tovább

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Cukrász szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Épület- és szerkezetlakatos

Gépészet


Tovább

Épületgépész technikus

Épületgépészet


Tovább

Erősáramú elektrotechnikus

Elektronika és elektrotechnika


Tovább

Festő, mázoló, tapétázó

Építőipar


Tovább

Gépész technikus

Gépészet


Tovább

Gépgyártás-technológiai technikus

Gépészet


Tovább

Gépi és CNC forgácsoló

Gépészet


Tovább

Gépjármű-mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Gépjármű-mechatronikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Honvéd kadét (szakmairány megjelölésével)

Honvédelem


Tovább

Hűtő- és szellőzésrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Informatikai rendszer- és alkalmazás-üzemeltető technikus

Informatika és távközlés


Tovább

Járműfényező

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Karosszérialakatos

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Kereskedelmi értékesítő

Kereskedelem


Tovább

Kereskedő és webáruházi technikus

Kereskedelem


Tovább

Kéz- és lábápoló technikus

Szépészet


Tovább

Kozmetikus technikus

Szépészet


Tovább

Központifűtés- és gázhálózatrendszer-szerelő

Épületgépészet


Tovább

Közszolgálati technikus

Rendészet és közszolgálat


Tovább

Logisztikai technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Mechatronikai technikus

Specializált gép- és járműgyártás


Tovább

Oktatási szakasszisztens

Oktatás


Tovább

Panziós-fogadós

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Pénzügyi-számviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Pincér - vendégtéri szakember

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szakács szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Szoftverfejlesztő és -tesztelő

Informatika és távközlés


Tovább

Turisztikai technikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Vállalkozási ügyviteli ügyintéző

Gazdálkodás és menedzsment


Tovább

Vasútforgalmi szolgálattevő technikus

Közlekedés és szállítmányozás


Tovább

Vasútijármű-szerelő technikus

Gépészet


Tovább

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Tovább

Villanyszerelő

Elektronika és elektrotechnika


Tovább
 <!doctype html>
 <html lang="hu"><head>
 <meta charset="utf-8">
 <base href="/" />
 <link rel="icon" type="image/png" sizes="32x32" href="favicon-32x32.png">
 <title>Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum</title>
 <meta name="Description" content="Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum" />
 <meta name="Keywords" content="Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum" />
 <meta property="og:url" content="https://www.tmszc.hu/" />
 <meta property="og:type" content="article" />
 <meta property="og:title" content="Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum" />
 <meta property="og:description" content="Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum" />
 <meta property="og:image" content="https://www.tmszc.hu/images/slide1.jpg" />
 <meta property="fb:app_id" content="1720344091320092" />
 <meta name="viewport" content="width=device-width" />
  
 <!-- okostelefon verzio -->
 <link rel="stylesheet" href="style-mobil.css" media="only screen and (max-width: 1024px)" />
 <!-- desktop méret -->
 <link rel="stylesheet" href="style-desktop.css" media="only screen and (min-width: 1024px)" />
 <!-- mobil menü -->
 <link rel="stylesheet" href="js/slicknav/slicknav.css" type="text/css" media="screen" />
 <script src="https://ajax.googleapis.com/ajax/libs/jquery/1.7.0/jquery.min.js"></script>
 <link href="slider.css" rel="stylesheet" type="text/css" />
 <script src="js/amazon_scroller.js"></script>
 <script src="js/tooltip.js"></script>
 <link rel="stylesheet" type="text/css" href="js/tooltipster-master/css/tooltipster.css" />
 <link rel="stylesheet" type="text/css" href="js/tooltipster-master/css/themes/tooltipster-noir.css" />
 <script src="js/tooltipster-master/js/jquery.tooltipster.js"></script>
 <link rel="stylesheet" type="text/css" href="js/fancybox3/dist/jquery.fancybox.min.css">
 <script src="js/basic.js"></script>
 <script>
 $(function() {
 $("#amazon_scroller").amazon_scroller({
 scroller_title_show: 'enable',
 scroller_time_interval: '3000',
 scroller_window_background_color: "none",
 scroller_window_padding: '0',
 scroller_border_size: '0',
 scroller_images_width: '110',
 scroller_images_height: '90',
 scroller_show_count: '3',
 directory: 'images'
 });
 });
 </script>
 <!-- Cookie -->
 <link rel="stylesheet" type="text/css" href="cookieconsent.min.css" />
 <script src="cookieconsent.min.js"></script>
 <script>
 window.addEventListener("load", function(){
 window.cookieconsent.initialise({
 "palette": {
 "popup": {
 "background": "#0f75bd",
 "text": "#fff"
 },
 "button": {
 "background": "#f7941d",
 "text": "#fff"
 }
 },
 "content": {
 "message": "Ezen a weboldalon sütiket (cookie) használunk annak érdekében, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk Önnek.",
 "dismiss": "Rendben!",
 "link": "Részletek",
 "href": "adatvedelem"
 }
 })});
 </script>
 <!-- Cookie end -->
 <script src="js/slicknav/jquery.slicknav.js"></script>
 <script>
 $(document).ready(function(){
 $('#fomenu').slicknav({
 'prependTo': 'body',
 'appendTo': '#mobile_menu',
 'allowParentLinks':true,
 'label': '',
 });
 });
 </script>
 <!-- Global site tag (gtag.js) - Google Analytics -->
 <script async src="https://www.googletagmanager.com/gtag/js?id=UA-150928208-1"></script>
 <script>
 window.dataLayer = window.dataLayer || [];
 function gtag(){dataLayer.push(arguments);}
 gtag('js', new Date());
  
 gtag('config', 'UA-150928208-1');
 </script>
  
 </head>
 <body>
 <script>
 window.fbAsyncInit = function() {
 FB.init({
 appId : '1720344091320092',
 autoLogAppEvents : true,
 xfbml : true,
 version : 'v5.0'
 });
 };
 </script>
 <script async defer src="https://connect.facebook.net/en_US/sdk.js"></script>
 <div id="mobile_menu" style="margin: 0;width: 100%;"></div>
 <header>
 <div class="c">
 <div class="logo"><a href="/"><img src="images/logo.jpg" alt="Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum"/></a></div>
 <div class="soc">Kövess minket: <a href="https://www.facebook.com/tmszc" target="_blank"><img src="images/soc-fb.png" alt=""/></a><a href="https://www.instagram.com/tolnavarmegyeiszc/" target="_blank"><img src="images/soc-insta.png" alt=""/></a><a href="https://www.youtube.com/channel/UCeaDCXe5liDaJaIt_B7JlTA" target="_blank"><img src="images/soc-yt.png" alt=""/></a><a id="vakbarat" data-id="2" href="javascript://"><img src="images/akadalymentes.png"></a></div>
 <form name="keres" class="keres" action="kereses" method="post"><input name="keresoszo" type="text" class="input" placeholder="Keresés..." /><div style="margin:-33px 0 0 230px"><button type="submit" style="width:30px; height:33px; cursor:pointer; opacity:0"></button></div></form>
 <!-- <div class="online"><a href="https://forms.office.com/Pages/ResponsePage.aspx?id=oCsF73QfKken-lGiJSmoGiB_sds6DPxJssdB_XucCBtUQ0ZIQzlOUlYzMUkwV1hKVFhBUFcwTkxaTy4u" target="_blank">Online jelentkezés</a></div>-->
 <a id="vakbarat" style="display:none;" data-id="2" href="javascript://">Vakbarát változat</a>
 <nav>
 <ul class="dropdown" id="fomenu">
 <li><a href="/rolunk" >Rólunk</a><ul><li><a href="/centrumunkrol" >Centrumunkról</a></li><li><a href="/a-szakkepzesrol" >A szakképzésről</a></li><li><a href="/tajekoztato-hanganyagaink" >Tájékoztató hanganyagaink</a></li><li><a href="/tajekoztato-kiadvanyaink" >Tájékoztató kiadványaink</a></li><li><a href="/merj-segitseget-kerni" >Merj segítséget kérni!</a></li></ul></li><li><a href="/intezmenyeink" >Iskoláink</a><ul><li><a href="https://adyendre.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium</a></li><li><a href="https://apaczai.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium</a></li><li><a href="https://bezeredj.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum</a></li><li><a href="https://vendeglato.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola</a></li><li><a href="https://iistvan.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola</a></li><li><a href="https://magyarlaszlo.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola</a></li><li><a href="https://perczel.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium</a></li><li><a href="https://valyipeter.tmszc.hu/" target="_blank">Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium</a></li></ul></li><li><a href="/kepzeseink" >Képzéseink</a><ul><li><a href="/technikum" >Nyolcadik osztályosoknak</a><ul><li><a href="https://tmszc.hu/szakkepzo-iskolai-oktatas" target="_blank">Szakképző iskolai képzések</a></li><li><a href="https://tmszc.hu/technikumi-kepzesek" target="_blank">Technikumi képzések</a></li></ul></li><li><a href="/erettsegizoknek-ajanlott-tanulasi-lehetosegek" >Érettségizőknek ajánlott tanulási lehetőségek</a></li><li><a href="/felnotteknek-szolo-kepzesek" >Felnőtteknek szóló tanulási lehetőségek</a><ul><li><a href="/felnottek-szakmai-oktatasa" >Szakmai oktatás</a></li><li><a href="/szakkepesitesek" >Szakképesítések</a></li></ul></li></ul></li><li><a href="https://tmszc.hu/amit-tudni-erdemes" target="_blank">Pályaválasztás</a><ul><li><a href="/amit-tudni-erdemes" >Amit tudni érdemes</a></li><li><a href="/technikumi-kepzesek" >Technikumi ágazatok és szakmák</a></li><li><a href="/szakkepzo-iskolai-oktatas" >Szakképző iskolai ágazatok és szakmák</a></li><li><a href="/orientacios-evfolyam" >Orientációs évfolyam</a></li><li><a href="/fontos-datumok" >Fontos dátumok</a></li><li><a href="/osztondij" >Ösztöndíj</a></li><li><a href="https://www.tmszc.hu/uploads/1/files/Felveteli_tajekoztato_2025_2026.pdf" target="_blank">Felvételi tájékoztató a 2025/2026-os tanévre</a></li><li><a href="/palyaorientacio-valasztas" >Kapcsolódó oldalak</a></li></ul></li><li><a href="/hirek" >Híreink</a></li><li><a href="/dokumentumok" >Dokumentumok</a><ul><li><a href="/kozerdeku-adatok" >Közérdekű adatok</a></li><li><a href="/igazgatoi-palyazatok-vezetoi-programok" >Igazgatói pályázatok, vezetői programok</a></li><li><a href="/tovabbi-dokumentumok" >További dokumentumok</a></li></ul></li><li><a href="/kozbeszerzesek" >Közbeszerzések</a><ul><li><a href="/fotovoltaikus-rendszer-kiepitese" >KEHOP 5.2.11-16-2017-00137</a></li><li><a href="/energetikai-korszerusites" >KEHOP 5.2.10-16-2016-00121</a></li><li><a href="/ginop-6.1.3-17-2018-00005" >GINOP 6.1.3-17-2018-00005</a></li><li><a href="/ginop-6.2.3.-17-2017-00038" >GINOP 6.2.3.-17-2017-00038</a></li><li><a href="/ginop-6.2.7-20-2021-00010_" >GINOP 6.2.7-20-2021-00010</a></li></ul></li><li><a href="/palyazatok" >Pályázatok</a><ul><li><a href="/ginop-6.2.7-20-2021-00010" >GINOP-6.2.7-20-2021-00010</a><ul><li><a href="/a-projekt-tartalma" >A projekt tartalma</a></li><li><a href="/projekthirek" >Projekthírek</a></li><li><a href="/sajtoszoba" >Sajtószoba </a><ul><li><a href="/kozlemenyek" >Közlemények</a></li><li><a href="/sajtomegjelenesek" >Sajtómegjelenések</a></li></ul></li><li><a href="/galeriak" >Galéria</a><ul><li><a href="https://tmszc.hu/galeriak" target="_blank">A gépjárműdiagnosztikai-tanműhely a felújítás előtt</a></li><li><a href="/epuletresz-felujitas-utan" >A gépjárműdiagnosztikai-tanműhely az épületrész-felújítás után</a></li><li><a href="/a-gepjarmu-diagnosztikai-tanmuhely-berendezesekkel" >A gépjármű-diagnosztikai tanműhely berendezésekkel</a></li><li><a href="/zaro-rendezveny" >Záró rendezvény</a></li><li><a href="/videok" >Videók</a></li></ul></li><li><a href="https://tmszc.hu/uploads/1/files/gradum_kiadvany_honlap.pdf" target="_blank">Tájékoztató kiadvány</a></li></ul></li><li><a href="/#" >GINOP 6.1.3-17-2018-00005</a><ul><li><a href="/ginop-6.1.3-projektbemutato" >Projektbemutató </a></li><li><a href="/ez-tortent-a-projektben" >Ez történt a projektben </a></li></ul></li><li><a href="/#" >GINOP 6.2.3-17-2017-00038</a><ul><li><a href="/ginop6-2-3-projektbemutato" >Projektbemutató</a></li><li><a href="/#" >Fő tevékenységek</a><ul><li><a href="/ginop6-2-3-megvalositasi-helyszinek" >Megvalósítási helyszínek</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-cselekvesi-terv" >Cselekvési terv</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek" >Munkaterületek</a><ul><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-mecs" >Mérés – értékelés (MÉCS)</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-fejlesztes" >Fejlesztés - differenciálás</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-mentoralas" >Szociális hátrányok enyhítése, mentorálás</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-intezmenyi-kornyezet" >Intézményi környezet</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-palyaorientacio" >Pályaorientáció, életút-építés, utánkövetés</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-kozosseg" >(Tanórán kívüli) Közösségfejlesztő, közösségformáló tevékenységek</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-humaneroforras" >Humánerőforrás (pedagóguskultúra és módszertan) fejlesztése</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-munkateruletek-it-ikt" >IT - IKT fejlesztés</a></li></ul></li></ul></li><li><a href="/ginop6-2-3-beruhazasok" >Beruházások</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-kiemelkedo-esemenyek" >Kiemelkedő események</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-tagintezmenyi-projektelemek" >Tagintézményi projektelemek</a></li><li><a href="/ginop6-2-3-sajtoszoba" >Sajtószoba</a></li><li><a href="/zarotanulmany" >Zárótanulmány</a></li></ul></li><li><a href="/#" >KEHOP 5.2.10-16-2016-00121</a><ul><li><a href="/kehop-5.2.10-projektbemutato" >Projektbemutató  </a></li></ul></li><li><a href="/kehop-5-2-11" >KEHOP 5.2.11-16-2017-00137</a><ul><li><a href="/#" >Megvalósítási helyszínek</a><ul><li><a href="/kehop-5-2-11-ady" >Szekszárdi SZC Ady Endre Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Szekszárd</a></li><li><a href="/kehop-5-2-11-apaczai" >Szekszárdi SZC Apáczai Csere János Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, Dombóvár</a></li><li><a href="/kehop-5-2-11-bezeredj" >Szekszárdi SZC Bezerédj István Szakképző Iskolája, Szekszárd</a></li><li><a href="/kehop-5-2-11-eu" >Szekszárdi SZC Egészségügyi és Szociális Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Szekszárd</a></li><li><a href="/kehop-5-2-11-esterhazy" >Szekszárdi SZC Esterházy Miklós Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Dombóvár</a></li><li><a href="/kehop-5-2-11-valyi" >Szekszárdi SZC Vályi Péter Szakképző Iskolája és Kollégiuma, Tamási</a></li></ul></li></ul></li><li><a href="/GINOP-5-2-4-19 " >GINOP 5.2.4-19 </a></li><li><a href="/kerekparos-osztalykirandulasok-es-kerekparos-vandortaborok-utvonalterveinek-kidolgozasara-tolna-megyeben" >Bringára fel! - A Szekszárdi Szakképzési Centrum belső pályázata </a></li><li><a href="/ginop-6.1.10-vekop-19-2020-00002" >GINOP-6.1.10-VEKOP-19-2020-00002</a><ul><li><a href="/a-projektrol" >A projektről</a></li><li><a href="https://www.tmszc.hu/hirek/gyartasszimulacios-eszkozt-adtak-at" target="_blank">Gyártásszimulációs eszköz - átadó ünnepség</a></li><li><a href="/sajtokozlemenyek-2" >Sajtóközlemények, sajtóanyagok</a></li></ul></li></ul></li><li><a href="/kapcsolat" >Kapcsolat</a></li><li><a href="/allasajanlataink" >Állásajánlataink</a></li>
 </ul>
 </nav>
 </div>
 </header>
  
 <style>
 @media only screen and (max-width: 600px) {
 .beiskvidi {
 display: none;
 }
 }
 </style>
 <div class="slider">
 <div id="ei-slider" class="ei-slider">
 <ul class="ei-slider-large">
  
 <li>
 <img src="images/slider/valaszd-a-szakkepzest-1-.jpg" alt="Képzési ajánlataink érettségizetteknek"/>
 <div class="title feher">
 <div class="sz">
 <div class="sz1">Képzési ajánlataink érettségizetteknek</div>
 <div class="sz2">A szakmád a holnapod!</div>
 </div>
 <div class="g"><a href="https://www.tmszc.hu/erettsegizoknek-ajanlott-tanulasi-lehetosegek">Részletek</a></div>
 </div>
 </li>
 <li>
 <img src="images/slider/sliderek-22-.jpg" alt="Felnőtteknek szóló tanulási lehetőségek"/>
 <div class="title feher">
 <div class="sz">
 <div class="sz1">Felnőtteknek szóló tanulási lehetőségek</div>
 <div class="sz2">Jelentkezz itt!</div>
 </div>
 <div class="g"><a href="https://www.tmszc.hu/felnotteknek-szolo-kepzesek">Részletek</a></div>
 </div>
 </li>
 <li>
 <img src="images/slider/cukrasz-szaktechnikus-szakacs-szaktechnikus-turisztikai-technikus-vendegteri-szaktechnikus-6-_1.jpg" alt="Pályaválasztás"/>
 <div class="title feher">
 <div class="sz">
 <div class="sz1">Pályaválasztás előtt állsz? </div>
 <div class="sz2">Nézd meg képzési kínálatunkat!</div>
 </div>
 <div class="g"><a href="https://tmszc.hu/amit-tudni-erdemes">Részletek</a></div>
 </div>
 </li>
  
  
 </ul>
 <ul class="ei-slider-thumbs">
 <li class="ei-slider-element">Current</li>
 <li><a href="#">Slide 1</a><img src="images/slider/valaszd-a-szakkepzest-1-.jpg" alt="thumb1" /></li><li><a href="#">Slide 2</a><img src="images/slider/sliderek-22-.jpg" alt="thumb2" /></li><li><a href="#">Slide 3</a><img src="images/slider/cukrasz-szaktechnikus-szakacs-szaktechnikus-turisztikai-technikus-vendegteri-szaktechnikus-6-_1.jpg" alt="thumb3" /></li>
 </ul>
 <!--<div class="beiskvidi"><iframe style="z-index:11;" width="420" height="195" src="https://www.youtube.com/embed/a2g2g2-Zf1o" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe></div>-->
 </div>
 <script src="js/jquery.eislideshow.js"></script>
 <script src="js/jquery.easing.1.3.js"></script>
 <script>
 $(function() {
 $('#ei-slider').eislideshow({
 animation : 'center',
 autoplay : true,
 slideshow_interval : 5000,
 titlesFactor : 0
 });
 });
 </script>
  
 </div>
 <div class="palyazat">
 <div class="c">
 <ul>
 <li><a href="ginop-6.2.7-20-2021-00010"><img src="images/szechenyi2020.jpg" alt=""/><br>GINOP 6.2.7</a></li>
 <li><a href="ginop-6.1.3-projektbemutato"><img src="images/szechenyi2020.jpg" alt=""/><br>GINOP 6.1.3</a></li>
 <li><a href="ginop6-2-3-projektbemutato"><img src="images/szechenyi2020.jpg" alt=""/><br>GINOP 6.2.3</a></li>
 <li><a href="kehop-5.2.10-projektbemutato"><img src="images/szechenyi2020.jpg" alt=""/><br>KEHOP 5.2.10</a></li>
 <li><a href="kehop-5-2-11"><img src="images/szechenyi2020.jpg" alt=""/><br>KEHOP 5.2.11</a></li>
 </ul>
 <div class="cim">Pályázataink:</div>
 </div>
 </div><div class="esemeny">
 <div class="c">
 <div class="naptar" id="calendar"><div class="event_calendar">
 <div class="cim">Eseménynaptár</div>
 <div class="event_calendar_head">
 <div class="event_calendar_prev"><a href="javascript:void(0);"></a></div>
 <div class="event_calendar_current">2025. április</div>
 <div class="event_calendar_next"><a href="javascript:void(0);"></a></div>
 </div>
 <div class="event_calendar_week">H</div><div class="event_calendar_week">K</div><div class="event_calendar_week">Sz</div><div class="event_calendar_week">CS</div><div class="event_calendar_week">P</div><div class="event_calendar_week">Szo</div><div class="event_calendar_week">V</div>
 <div class="event_calendar_blank">&nbsp;</div>
 <div class="event_calendar_days ">1</div><div class="event_calendar_days ">2</div><div class="event_calendar_days ">3</div><div class="event_calendar_days ">4</div><div class="event_calendar_days ">5</div><div class="event_calendar_days ">6</div><div class="event_calendar_days ">7</div><div class="event_calendar_days ">8</div><div class="event_calendar_days ">9</div><div class="event_calendar_days ">10</div><div class="event_calendar_days ">11</div><div class="event_calendar_days ">12</div><div class="event_calendar_days ">13</div><div class="event_calendar_days ">14</div><div class="event_calendar_days events"><a href='javascript:void(0);' class='tooltip' title='<h3><a href="esemenyek/dajka2" >Dajka</a></h3><p>2025-04-15</p>'>15</a></div><div class="event_calendar_days ">16</div><div class="event_calendar_days ">17</div><div class="event_calendar_days ">18</div><div class="event_calendar_days ">19</div><div class="event_calendar_days ">20</div><div class="event_calendar_days ">21</div><div class="event_calendar_days ">22</div><div class="event_calendar_days ">23</div><div class="event_calendar_days ">24</div><div class="event_calendar_days ">25</div><div class="event_calendar_days ">26</div><div class="event_calendar_days ">27</div><div class="event_calendar_days ">28</div><div class="event_calendar_days ">29</div><div class="event_calendar_days act">30</div>
 </div>
 <div class="vonal"></div>
 <p class="k"><a href="esemenyek" class="gomb r">Összes esemény ›</a></p>
 <script>
 $( document ).ready(function() {
 $( ".event_calendar_prev a" ).on( "click", function() {
 $.post('info/calendar.php', { m: 'prev'})
 .success(function(data) {
 $("#calendar").html(data);
 })
 .error(function(data) {
 alert('Hiba: ' + data);
 });
  
 });
  
 $( ".event_calendar_next a" ).on( "click", function() {
 $.post('info/calendar.php', { m: 'next'})
 .success(function(data) {
 $("#calendar").html(data);
 })
 .error(function(data) {
 alert('Hiba: ' + data);
 });
  
 });
  
  
 });
 $(document).ready(function(){
 $('.tooltip').tooltipster({
 contentAsHTML: true,
 theme: 'tooltipster-noir',
 animation: 'fade',
 delay: 200,
 interactive:true,
 });
 // $('[data-toggle="tooltip"]').tooltip();
 });
 </script></div>
 <div class="szakmakereso">
 <div class="cim">Szakmakereső</div>
 <form name="szakmakeresoform" id="szakmakeresoform" action="" method="post">
 <select name='iskolatipus' id='iskolatipus'><option value="" >Képzés típusa</option><option value="1" >Technikum</option><option value="2" >Szakképző iskola</option></select>
 <select name='iskolak' id='iskolak' ><option value="" >Tagintézmény</option><option value="1">Tolnai Vármegyei SZC</option><option value="2">Tolnai Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium</option><option value="3">Tolnai Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium</option><option value="4">Tolnai Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum</option><option value="6">Tolnai Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola</option><option value="7">Tolnai Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola</option><option value="8">Tolnai Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium</option><option value="9">Tolnai Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola</option><option value="10">Tolnai Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium</option></select>
 <input type="text" name="keresoszo" placeholder="Szabadszavas kereső...">
 <!--<p align="center"><input type="radio" name="felnottoktatas" id="f0" value="0"><label for="f0">Nappali</label> <input type="radio" name="felnottoktatas" id="f1" value="1"> <label for="f1">Felnőttoktatás</label></p>-->
 <input type="button" class="submit" value="Keresés" name="szakmakereso">
 </form>
 </div>
 <div class="kepzesi-terulet">
 <div class="cim">Képzési területek</div>
 <div class="box s"><span>Nappali képzés</span><br><a href="technikumi-kepzesek">Technikum</a> - <a href="szakkepzo-iskolai-oktatas">Szakképző iskola</a></div>
 <div class="box k"><a href="felnotteknek-szolo-kepzesek"><span>Felnőtteknek szóló</span><br>tanulási lehetőségek</a></div>
 </div>
 </div>
 </div>
  
  
 <style>
 @media only screen and (max-width: 600px) {
 .beiskvidim {
 display: block;
 }
 }
 @media only screen and (min-width: 600px) {
 .beiskvidim {
 display: none;
 }
 }
 </style>
 <div class="hirek">
 <!--<center class="beiskvidim"><iframe style= z-index:11;" width="auto" height="auto" src="https://www.youtube.com/embed/a2g2g2-Zf1o" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; clipboard-write; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen></iframe></center>-->
 <div class="c">
 <div class="row">
 <div class="column">
 <div class="cim">Hírek / Aktualitások</div>
 <div class="fohirbox">
 <div class="hir_datum">2025. április 28.</div>
 <a href="hirek/arannyal-tertek-haza-szolnokrol-a-hunyadisok" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Arannyal tértek haza Szolnokról a hunyadisok</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 <p>Április 26-27-én a Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum és Szakképző Iskola 3 fős csapata aranyéremmel tért haza a Szolnokon megrendezett <em>Magyarország étele</em> gasztronómiai verseny <em>Szakma Ifjú Mestere</em> betétversenyének országos döntőjéről.</p>
  
 <div class="text-left">
 <a href="hirek/arannyal-tertek-haza-szolnokrol-a-hunyadisok" class="gomb h">Tovább&nbsp;&rsaquo;</a>
 </div>
  
 </div>
 </div>
 </div>
 <div class="column">
 <div class="picf" style="background-image: url(images/hirek/vezeto_11.jpg)"><img src="images/null.gif" alt=""></div>
  
 </div>
 <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/orszagos-szakkepzo-iskolai-kozismereti-tanulmanyi-verseny.jpg)"><img src="images/null.gif" alt="Két országos versenyen is remek eredményt értek el a keris diákok"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 17.</div>
 <a href="hirek/ket-orszagos-versenyen-is-remek-eredmenyt-ertek-el-a-keris-diakok" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Két országos versenyen is remek eredményt értek el a keris diákok</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Az Országos Szakképző Iskolai Közismereti Tanulmányi Verseny és a IX. Egy nap alatt a logisztika körül – Konferencia és Verseny döntőjében is szépen szerepeltek a TMSZC Bezerédj István Technikum tanulói.&nbsp;
 </div>
 </div>
 <hr class="hr"> <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/img-2585.jpeg)"><img src="images/null.gif" alt="Oktatók továbbképzése vállalati környezetben "></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 17.</div>
 <a href="hirek/tovabbkepzes-vallalati-kornyezetben-oktatok-a-gyakorlati-ismeretek-boviteseert" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Oktatók továbbképzése vállalati környezetben </h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Szakmai továbbképzésen vettek részt a TMSZC Bezerédj István Technikum logisztikai technikus képzésében részt vevő oktatói a bonyhádi székhelyű Treitz Kft-nél.
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div>
 </div>
 <div class="row">
 <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/dsc-0613.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 15.</div>
 <a href="hirek/remekul-sikerult-a-palyaorientacios-csaladi-nap" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Remekül sikerült a pályaorientációs családi nap</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Idén is nagy sikerrel, a tavalyit is meghaladó érdeklődés mellett tartotta meg a Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum Helló tavasz! Szia szakma! Pályaorientációs családi napját 2025. április 12-én a szekszárdi vásártéren.
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div> <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/dsc-0460_4.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 08.</div>
 <a href="hirek/egyutt-csatlakoztunk-a-zold-bojt-kezdemenyezeshez" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Együtt csatlakoztunk a Zöld böjt kezdeményezéshez</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 A&nbsp;zöld böjt&nbsp;kezdeményezés a&nbsp;Pannonhalmi Főapátság&nbsp;bencés szerzetesi közösségének inspirációjából született meg, amely a&nbsp;teremtésvédelem&nbsp;és a&nbsp;környezettudatos életmód&nbsp;iránti elhivatottságát ötvözi a&nbsp;nagyböjti időszak&nbsp;spirituális hagyományaival.&nbsp;
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div> <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/allasajanlat-2-_4.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 04.</div>
 <a href="hirek/matematika-fizika-vagy-matematika-szakos-oktatot-keresunk" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Matematika-fizika vagy matematika szakos oktatót keresünk</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Technikumunk a Tolna Vármegyei SZC részeként működő szakmai oktatási tevékenységet folytató intézmény, melynek legfontosabb feladata, hogy a tanulókat felkészítse a vizsgákra, illetve a munka világában való helytállásra.&nbsp;
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div> <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/487180062-1213234180812636-5272051105871602817-n_1.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 03.</div>
 <a href="hirek/dombovar-varos-ifjusagi-kituntetessel-jutalmaztak-az-apaczai-3-diakjat" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Dombóvár város Ifjúsági kitüntetéssel jutalmazták az Apáczai 3 diákját</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 <span font-size:="" segoe="" style="color: rgb(8, 8, 9); font-family: " ui="" white-space-collapse:="">A Dombóvár város napja alkalmából rendezett ünnepi gálán a Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium három tanulóját is elismerésben részesítették.</span>
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div> <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/dsc-0359_1.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 03.</div>
 <a href="hirek/elso-helyen-zartak-a-kuldetest-a-kerisek" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Első helyen zárták a küldetést a kerisek</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Országos első helyezést ért el a Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum 10.A és 10.B osztályos tanulóiból álló „Antik fan/ok” csapata a Pannon Versenyjátékok Kheirón Küldetés kategóriájában.
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div> <div class="column">
 <div class="fohir_listaelem">
 <div class="picfj" style="background-image: url(images/hirek/d2eeba8c-3cca-4672-bb2f-2748cd164d47.jpg)"><img src="images/null.gif"></div>
 <div class="hir_datum">2025. április 01.</div>
 <a href="hirek/mezga-gezaekkal-zajlott-le-a-kalandorulet" class="hirlink">
 <div class="hir_cim"><h2>Mézga Gézáékkal zajlott le a Kalandőrület</h2></div>
 </a>
 <div class="hir_tartalom">
 Idén 11 csapat részvételével tartotta meg 24 órás, középiskolásoknak szervezett vetélkedőjét, a Kalandőrületet a Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium.&nbsp;
 </div>
 </div>
 <hr class="hr">
 </div>
 </div>
 <div class="go"><a href="hirek">Összes hír ›</a></div>
 </div>
 </div><footer>
 <div class="logo"><a href="/"><img src="images/logo.jpg" alt=""/></a></div>
 <div class="soc"><div>Kövessen minket</div> <a href="https://www.facebook.com/szszc" target="_blank"><img src="images/soc-fb.png" alt=""/></a><a href="https://www.instagram.com/szekszardiszakkepzesicentrum/" target="_blank"><img src="images/soc-insta.png" alt=""/></a><a href="https://www.youtube.com/channel/UCeaDCXe5liDaJaIt_B7JlTA" target="_blank"><img src="images/soc-yt.png" alt=""/></a></div>
 <nav><a href="/">Főoldal</a> / <a href="impresszum">Impresszum</a> / <a href="adatvedelem">Adatvédelem</a></nav>
 <div class="fb"><iframe src="https://www.facebook.com/plugins/page.php?href=https%3A%2F%2Fwww.facebook.com/szszc&tabs=timeline&width=300&height=400&small_header=true&adapt_container_width=true&hide_cover=false&show_facepile=true&appId=0" height="400" style="border:none;overflow:hidden"></iframe></div>
 <div class="kapcs">
 <div class="cim">Kapcsolat</div>
 <p>Cím: 7100, Szekszárd, Széchenyi u. 2-14<br>Telefon: 70/374-0769<br><br>E-mail: <a href="mailto:centrum@tmszc.hu">centrum@tmszc.hu</a><br><br>Számlaszám: 10046003-00335230-00000000<br>Adószám: 15832166-2-17<br><br>OM: 203054<br>
 Felnőttképzési engedély száma: <br>
 E/2020/000029</p>
 </div>
 <div class="tag">
 <div class="cim">A Tolna Vármegyei Szakképzési Centrumhoz tartozó intézmények</div>
 <p>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-ady-endre-technikum-es-kollegium">Tolna Vármegyei SZC Ady Endre Technikum és Kollégium</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-apaczai-csere-janos-technikum-es-kollegium">Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-bezeredj-istvan-technikum">Tolna Vármegyei SZC Bezerédj István Technikum</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-i.-istvan-szakkepzo-iskola">Tolna Vármegyei SZC I. István Szakképző Iskola</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-magyar-laszlo-szakkepzo-iskola">Tolna Vármegyei SZC Magyar László Szakképző Iskola</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-perczel-mor-technikum-es-kollegium">Tolna Vármegyei SZC Perczel Mór Technikum és Kollégium</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-hunyadi-matyas-vendeglato-es-turisztikai-technikum-es-szakkepzo-iskola">Tolna Vármegyei SZC Hunyadi Mátyás Vendéglátó és Turisztikai Technikum <br>és Szakképző Iskola</a><br>
 <a href="tolna-varmegyei-szc-valyi-peter-szakkepzo-iskola-es-kollegium">Tolna Vármegyei SZC Vályi Péter Szakképző Iskola és Kollégium</a>
 </p>
 </div>
 </footer>
 <div class="cr"><div class="c"><div class="cr2">© 2019 Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum / Minden Jog Fenntartva</div></div></div><script src="js/fancybox3/dist/jquery.fancybox.min.js"></script>
 <script>
 $(document).ready(function(){
 $('a[href^="/#"]').click(function(){
 event.preventDefault();
 });
 });
 </script>
  
 <div class="szechenyi"><img src="images/szechenyi2020-2.png" alt=""/> <img src="images/szechenyi2020.png" alt=""/></div>
 </body>
 </html>


KIMIKK
Széchenyi 2020

    • SZC logo fehér
    • Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum

      7100 Szekszárd, Széchenyi u. 2-14.

    • Telefon: 06-70/374-0769

      E-mail: centrum@tmszc.hu

      OM azonosító: 203054

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: E/2020/000029


    2025Tolna Vármegyei Szakképzési Centrum